Őrség Trail 30km

Őrség Trail 30km

Egyénileg teljesíthető futókör az Őriszentpéter, Szalafő, Kondorfa, Ispánk környéki erdőkben, az Őrség legszebb helyeit érintve. 

Start és cél: Őriszentpéteren a református templom melletti parkolónál. Gps koordináták: 46.840613, 16.418594

Útvonal: az őriszentpéteri református templomtól indulva a Városszeren jutunk el Őriszentpéter csöppnyi parkerdejébe. Innen az Égésszerre majd a Galambosszerre fordulva haladunk tovább a település széle felé a kék+ túraútvonalon. A Galambosszer végétől kezdődik a komolyabb terep. Egy keskeny ösvényen visz minket a kék+ túraút, mely bele csatlakozik a Szalamenti tanösvénybe, ezen folytatjuk tovább a futást. A Szalamenti tanösvény végén a piros szív túraúton haladunk tovább, először második világháborús bombatölcsérek között, majd egy üde réten keresztül. Ez az ösvény visz át a szalafői Csörgőszerre, ahonnan a Körtike-Tanösvényen  haladva megpillantjuk az Eurázsiai vadlovakat valamint az Európai bölényeket. Ezt követően tovább vissza az út  a méltán híres Pityerszeri műemlék együtteshez. Egy rövid aszfaltos szakasz következik, majd a Papszerre érkezünk, onnan pedig a Farkasfa felé haladó műútra és belecsatlakozunk az országos kéktúra útvonalába. A kék túraút a Nagysári-hegyen át juttat el minket Kondorfára. Továbbra is a kék úton haladva beérünk a Lugos-patak völgyébe. Délnek vesszük az irányt a zöld túraútvonalon, így érkezünk meg Ispánkra. Innen szintén a zöld túraúton jutunk vissza Őriszentpéterre egy kellemesen lejtős erdei ösvényen. Az Alszeren végig futva pedig már meg is pillantjuk a templom tornyát.

Pálya adatok: 33.7km; 706m szintemelkedés

10% aszfalt, 44% kavicsos erdészeti út, 46% ösvény

A futókör teljesítésének módja: a kört az "iOrienteering" alkalmazás (Android, ios) segítségével lehet teljesíteni. Nevezéskor egy kódot küldünk ki e-mailben, mellyel megnyithatjuk a pályát az alkalmazásban. A rajtot egy QR kóddal ellátott tábla jelzi majd, mely kódnak leolvasásával indul el az idő mérés az "iOrienteering" alkalmazásban. A pályán a rajtot és célt kivéve még 12 QR kódos ellenőrzőpontot helyeztünk el, melyek igazolják a pálya teljesítését. A cél kód leolvasásával az időmérés leáll és az eredmény feltölthető a szerverre. A teljesítést követő napon megjelenik az eredmény a honlapon és a futó felkerül az örök ranglistára.

Az útvonal követéséhez az AllTrails alkalmazást ajánljuk (Android, ios). Ha már le van töltve a telefonodra, az alábbi linkre kattintva rögtön megtekintheted, használhatod is az útvonalat. Ha viszont még nincs, akkor is böngészheted a térképet az interneten. Az útvonal követéséhez a GPX fájl vagy a turistatérkép is használható. A térképen jelölve vannak az ellenőrzőpontok, a GPX fájlt viszont nem minden eszköz jeleníti meg a ellenőrzőpontokkal együtt, néha csak az útvonal látható.

Nevezési díj: 4000ft/fő/pálya. Harmadik teljesítés alkalmával, csak 3000ft a nevezési díj.

Díjazás: Minden induló befutóérmet kap, melyet a nevezés során megadott címre postázunk. Első teljesítésre bronz, másodikra ezüst, harmadikra pedig arany érmet kap a sikeres teljesítő. Minden év Január 1.-én kihírdetjük az éves Női és Férfi győztest, akik egyenként két éjszakás, két főre szóló szállás utalványt kapnak az őriszentpéteri Kerek-Perec vendégház jóvoltából. Erről a győzteseket e-mailben értesítjük.

Várunk mindenkit sok-sok szeretettel! 

Az Őrség Trail 30km támogatója:

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el